Itt az idő, most vagy soha.
Legalábbis ahogy azt a nagy lengyel költő, Alexandr Petrowickiewicz írta volna.
Most, hogy társrendezők vagyunk, a lengyel focitörténelem legjobb Eb-eredményét fogjuk elérni. Ami mondjuk nem nagy kunszt.
A lengyel válogatott történetének mindössze második Eb-jén vesz részt, négy éve volt az elsőn, az előző tizenkettőn nem fecsérelték a fiúk az erejüket azzal, hogy kijussanak, és elrontsák a nyaralásukat. A négy évvel ezelőtti kalandra is túlzás lenne olyaséle jelzőket aggasztani, hogy dicsőséges, diadalmas, remek, nagyszerű, kiemelkedő, ragyogó, vagy akár csak azt, hogy elfogadható.
Borzasztó volt: három meccset játszottunk a torna messze nem legerősebb csoportjában (a németek, horvátok és az osztrákok voltak az ellenfelek), és egyetlen ponttal, 1-4-es gólkülönbséggel jöttünk haza. (A kudarc megfogta a fiúkat, hogy fellapozzuk a sport nagy közhelyszótárát, így a két évvel ezelőtti vébét is könnyed pihenéssel töltötték.)
A béna Eb-múlt egyébként elég furcsa annak fényében, hogy a csapat kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiát nyert, kétszer olimpiai döntőt játszott. Igaz, ez egy viszonylag rövid, jól körülhatárolható időszakban történt: 1974-ig egyetlen vb-re jutottunk ki, ott egy meccset játszottunk, és kiestünk. De milyen volt az az egy! Az 1938-as franciaországi vébén a világbajnokságok történetének egyik legemlékezetesebb és legtöbb gólt hozó meccse volt: 6-5-re nyertek a végül bronzérmet szerző brazilok.
Aztán 1974-ben egyből egy bronzérem (épp a brazilok vertük érte), majd 1978-ban a második körben kiestünk, de 1982-ben újból harmadik lett a lengyel csapat. De előtte még 1972-ben olimpiát nyertek a lengyel legények, akik aztán a két vébébronz között 1976-ban még egy olimpiai ezüstöt is összeszedtek (majd 1992-ben még egyet, világversenyen ez volt az utolsó komoly eredmény).
Számoljunk csak: az első vébénken meccset sem nyertünk, a másodikon ezüstöt szereztünk.
Márpedig a mostani Európa-bajnokság a második Eb-nk, és már azzal történelmet írhatunk, ha egy meccset megnyerünk, miután az elsőn meccset sem nyertünk.
Na, mi következik ebből?
Ráadásul ebben a kriplicsoportban nem csoda, hogy komoly az elvárás. A lusta helótákat ma este le kell győzni, reméljük, a focit is olyan lelkesen művelik, mint az adózást. És miután láttuk a cseheket a magyarok ellen, már erősen bízunk abban, hogy a csoport utolsó meccsét is győzelemmel hozzuk – ideális esetben hat ponttal tovább is lehet jutni (persze tudjuk, ennyivel ki is lehet esni, és akár kettővel is tovább lehet menni), még ha az oroszok ellen nem is jönne össze a győzelem – de azon a meccsen a fiúkat annyit történelmi sérelem fűti, amennyire egy egész pártprogramot fel lehetne építeni.
És hogyan tovább? Noha már a nyolc közé jutás is nagy siker, de itt nem szabad megállni. A gyilkos dán-holland-német-portugál csoportból kapunk ellenfelet a negyeddöntőben. Ijesztően hangzik, de gondoljunk csak bele: abban a csoportban minden csapatban minden perc gyilkos lesz, még az öltözőbe sétálás is. És nemcsak fizikálisan, mentálisan is: látni Ronaldo haját, Schweinsteiger arcát, megélni Robben önzőzéseit, csodálkozni azon, hogy a dánok egyáltalán kijutottak – nem sorolom. Szóval egy jó nevű, de fizikálisan és mentálisan is szétesett csapaton kell átszaladnunk a negyeddöntőben.
Onnan pedig már hajt minket a lendület, az ellenfeleinkre olyan nyomást tudunk gyakorolni, mint Bem tábornok Erdély bármely tetszőleges pontján – egész addig, míg Segesvárnál vagy Barguzinban el nem veszítette a derék Alexandr Petrowickiewiczet.
Hát így jutunk a döntőbe.
A csapat egész jó, valószínűleg az elmúlt húsz év legjobb lengyel válogatottja jött össze a Bundesligában – főleg Dortmundban –, Londonban és a francia bajnokságban. Nagyjából látni lehet, kik lesznek a kezdők: a kapuban Szczesny jó formában, a védelem két széle rendben (Piszczek és valószínűleg Boenisch), középen Perquis játéka tűnik biztosnak. A játékszervező Obraniak egyre jobb formában, a két szélen szerintünk tuti helye van Blaszczykowskinak és Rybusnak, és biztos az is, hogy Lewandowski lesz az egyszemélyes csatársor. Vagyis három poszt kérdéses: ki lesz a másik belső védő (Wasilewski vagy Kaminski lenne jó szerintünk), és kik játszanak még a középpályán? Ha Dudka nem jön kellően jó formába, Polanski lehet a védekező középpályás, a másik posztra – attól függően is, hogy mennyire akarunk vagy támadni – a szintén védekező középpályás Matuszczyk vagy az inkább előrefelé játszó Wolski a jelöltünk; sőt, a keretbe csatárként került Brozek is bevethető középpályán.
És egy utolsó érv, hogy miért is lesz a miénk az Eb egyik legjobb csapata? Hát az biztos, hogy nekünk nem kell idő előtt hazautazni.
