A fiúk kisétáltak, a görögök valószínűleg a meccs végéig tartani is fogják a tempót – a kapusuk már most kicsit fáradtnak tűnik –, bezzeg mi!

A kezdőcsapatban nincs meglepetés, ahogy várható volt, 4-1-4-1 a felállás és nem 4-2-3-1 (bár az MTV-ben ezt mondták). Dudka továbbra sem kezdő, ahogy előre vártuk, Polanski feladata legyen, hogy a védők előtt szűrjön, a Mainzban egész jó szezont futott, míg Obraniak mellett a poznani Murawski játszhat (mi inkább Matuszczykra gondoltunk), a védelembe az általunk is legjobbnak tartott Wasilewski került.

A görögök elvileg 4-3-3-mal próbálkoznak, bár a háromcsatáros felállás csak valami tréfának tűnik.

Tíz perc után

Az elejét megnyomtuk, mint Mikorniczky bácsi a kis Polski elejét kilenc vodka után. A görög nagypapa még elég magasra tudott ugrani, így nem vezetünk, bár már előtte Obraniaknak be kellett volna rúgnia a kapuba, és nem Lewandowski (vagy valamelyik görög) hátába. Aztán volt egy görög csúsztatás – most nem olyan, mint amit a költségvetéssel csináltak –, utána viszont megint mi szaladgáltuk szét őket, kár, hogy előbb Kuba bekemezte a labdát a felhőkbe, aztán Lewandowskinak hiányzott a második feje két méterrel a kapu előtt.

Aztán két perccel később nem!

1-0

Ki más, mint Lewandowski szerezné az Eb első gólját. Ez a tizenötödik válogatott gólja.

Ez az első kép, amit a neten találtunk a gól(után)ról.

Harminc perc után

A görögök a kapott gól után sem kezdtek esztelen támadásokba, naná, nehogy még egyet kapjanak. Az nyilvánvaló, hogy nehézkesek, Szamarasz például lassabb, mint egy meteórára látogató kövér német nyugdíjas hegymenetben. Viszont legalább láttuk a lengyel kapust is most már.

Most volt egy szép görög kényszerítőzés, előtt Perquis törte el a labdát – három hónapja a kezével csinálta ugyanezt, annál a mostani kevésbé fájt.

Viszont most sorozatban szögletezgetnek hármat a görögök, nem olyan jó érzés ez.

Most hallom, hogy a gólnál Lewandowskit legörögözte a derék magyar szpíker.

Negyven perc után

jut eszembe, hogy Szamarasz ollóját és borotváját valószínűleg einstandolhatta az IMF.

Kiállították a négy görög védő egyikét. Kábé ennyit esett vissza a gazdaságuk is az utóbbi négy évben, aztán mégis megvannak még.

Szünetben

Azon gondolkodom, hogy az Eb-rendezést megvásárló ukrán milliárdos, az-a-nem-jut-eszembe-a-csávó-neve csávó valószínűleg bírókra is költött egy keveset.

Ezzel együtt tökéletesen indokolt a vezetésünk. Aminek a gólja most már mozgóképen is, bár kicsit tizenöt évvel ezelőtti hangulatban – éljen az animgif!

Második félidőre

inni akartam egy vodkát vagy egy pángalaktikus gégepukkasztót, de végül nem kockáztattam a koncentrálóképességemet. Egyébként is beszorult a cipőfűzőm a szék kerekeibe, úgyhogy szó szerint lebilincselt ez a meccs.

Most néztem, hogy spanyol a bíró. Így már érthetőbb, lehet, hogy nem megvettük, és lányok sem várnak rá a híres Visztula-parti bárokban, hanem szimplán csak bosszút áll a görögökön, hogy belerángatták őket a válságba.

Második félidő

Nagyon rosszul kezdődött: mi technikai gondokkal küzdöttünk, a fiúk pedig taktikaiakkal, így az emberhátrányban lévő görögök kiegyenlítettek. Mondjuk a FIFA 09-ben is mindig az volt, hogy ha hátrányba került egy csapat, akkor felszívta magát.

Nekünk most támadni kell, ami sajnos nem nagyobb erősségünk, mint egyszeri lengyelnek a munkamorál.

Hatvan perc után

arra gondolok, amit Lech Walesa mondott 81-ben, amikor a hadiállapot hatodik napján elfogyott a kenyér: csak nem csüggedni, csak nem csüggedni.

És aztán már csak nyolc évet kellett várnia.

Hatvanöt perc után

Azt várom, hogy jöjjön Murawski helyett Brozek vagy Sobiech, és átálljunk kétcsatáros játékra. Állítólag van olyan lengyel játékos, aki hallott már olyan lengyel játékosról, aki látott olyan lengyel játékost, aki kétcsatáros felállásban játszott.

Hatvankilencedik percben

bontok egy karton vodkát, és magamba dőlök. Elveszítettük, nemcsak a mai meccsre, hanem az oroszok ellenire is, Szczesnyt, és 2-1-re fordíthatnak a görögök.

Ez a görög tragédia.

Vagyis.

Ez a görögök tragédiája, bejött Tyton, a titán, imádkozott egyet, és

kivédte!

Nem véletlenül volt egy Wojtylánk sokáig Rómában. Ahogy egy kommentelő írta, köszönöm: Wojtyla - Zeusz 1:0

A nyitómeccsek egyébként általában tök szarok szoktak lenni. De mi annyira bénák vagyunk, hogy jót tudtunk csinálni belőle.

És közben majdnem kaptunk még egyet, szerencsére les volt. Értik, „les”. Asszem, a partjelzőnek is vinni kell lányokat.

Hetvenöt perc után

jutott eszembe, hogy miután Rybust hoztuk le, hogy beállhasson Tyton, így támadásban egyoldalúbbak leszünk, mint a TASSZ lehetett 1951-ben.

A hősünket egyébként úgy hívják, hogy Przemysław Tytoń, a PSV-ben véd, januárban volt 25 éves, és ez a hatodik válogatott meccse. Ha nem sérül meg Fabianski az Eb előtt, aligha lépett volna pályára.

Közben Obraniakot kilökték a pályára, de a spanyol bíró megzavarodott, nem fújta be a tizenegyest.

Nyolcvan perc után

úgy számolom, hogy tíz percen belül be kell lőni a győztes gólt. Sajnos Polanski lövését még a görög focinagypapa sem jelentett gondot. Sőt lehet, hogy Sixx, a kamuti hős is megfogta volna.

És arra gondolok, hogy bármilyen izgalmas ez a meccs, végül is mégis csak az van, hogy két béna csapat és egy idióta bíró tette izgalmassá.

Lewandowski eltűnt – tette szóvá a szpíker abban a percben, hogy majdnem lőtt egy őrült nagy gólt. Majd eltűnődött azon – nem Lewandowski, hanem a foci magyar hőse –, hogy a döntetlen miatt másik meccsen megéri nyerni. Hát igen.

A nyolcvanhetedik percben

arra jutottam, hogy a lengyel-magyar testvériség jegyében most kell valamikor gólt kapnunk.

Kilencven perc után

a szpíker azt mondja, tizenegyes rúghatunk. Valójában szögletet. Jó, hogy nem rádiózik. Egyébként mindegy volt, elszúrtuk.

A meccs végén

azt kell mondanom, hogy elrontottuk ezt, de nagyon. A kivédett tizenegyes ellenére azt érzem, hogy nem szereztünk egy, hanem vesztettünk két pontot. És egy kapust. És a győzelemből és a jó sorozatkezdésből fakadó lendületet.

Szegény oroszok, így most meg kell őket vernünk kedden. Különben kicsit nehéz lesz továbbjutni.

Összegzés

csak annyi, amit már korábban írtam: két gyenge csapat és egy gyenge bíró izgalmassá varázsolta a nem túl jó meccset. Két-három helyen lyukas a lengyel csapat, de ezzel együtt is nyerni kellett volna, a szünetig két-három gólt kellett volna szerezni.

De!

A hitünk ne gyengüljön, még ott lehetünk a döntőben, csak hatékonyabban kell támadni. És védekezni.

7 komment

Címkék: görögország csoportmeccs euro2012 robert lewandowski wojciech szczęsny ludovic obraniak przemysław tytoń

A bejegyzés trackback címe:

https://polskifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr534574091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abandi 2012.06.08. 19:12:32

bazmeg!
hajrá polyákok!

abandi 2012.06.08. 19:21:21

Kurvagyengék a Polyákok sajnos...

Késes Szent Alia 2012.06.08. 19:36:01

"Nem véletlenül volt egy Wojtylánk sokáig Rómában."

Wojtyla - Zeusz 1:0

kukučka · http://www.pospisil.blog.hu 2012.06.08. 19:45:24

Szláv testvéreink, ideje lenne már behúzni a meccset!

abandi 2012.06.08. 19:54:52

Egyébként erre az eredményre számítottam.

abandi 2012.06.08. 19:57:01

Nem fognak továbbmenni a csoportból bírói segédlet nélkül...

showtimes 2012.06.10. 00:40:25

Nincs még veszve Lengyelország! Jeszcze Polska nie zginęła
süti beállítások módosítása