A Piast Gliwice játékosai a Górnik Zabrze ellen megnyert rangadó után a Cracovia ellen is otthon tartották a három pontot, ugyanis szombaton 4:2-re legyőzték a piros-fehér csíkosokat.

Cracovia_-_Gornik_Leczna-214.jpg

A krakkói edző, Robert Podoliński fontos taktikai változtatás mellett tette le a voksát, a csatárok közül sem Dawid Nowakot sem Dariusz Zjawińskit nem nevezte a kezdőcsapatba. Helyettük inkább Marcin Budziński és Deniss Rakels kezdett. Ezzel a manőverrel akkor álltak elő, amikor a Cracovia borzalmasan játszott Śląskban.

A 17. percben a krakkóiak védői hármasa megdermedve bámulta Bartosz Szelidze lövését, aki amikor ellőtte a labdát, Krzysztof Pilarz a Cracovia kapusa nem is háríthatott. Még a szünet előtt a gliwiceiek vágtak kettőt, így a szurkolóik azt skandálták, hogy a végén 5:0 lesz.

Végülis ez ne következett be, a forduás után Rakelst buktatták büntetőt érően, amit Mateusz Żytko értékesített. A Cracovia gólszerzője utána többször is betalálhatott volna még, de a Piast kapusa bravúrok sorozatát mutatta be, így mentve meg csapatát több góltól is.

A 67. percben Matej Izvolt bal oldali beadását Kamil Wilczek juttatta a hálóba. Podoliński fiai még reménykedtek, ugyanis a 81. percben a Piasta cserekapusát, Jakub Szmatuła kapuját Miroslav Covilo vette be, de mint később kiderült, ennek már nem volt nagy jelentősége.

Még egy említésre méltó próbálkozás volt a 84. percben, amikor Łukasz Hanzel próbálkozott, de mellé ment. Ha betalál ezzel a lövéssel, akkor valószínű, hogy a forduló szépségdíjas gólja lenne.

A Pista Gliwice utoljára augusztus 16-án kapott ki, akkor hazai pályán 0:1-re a Ruch Chorzów ellen.

Piast Gliwice - Cracovia 4:2 (3:0)
Gólszerzők: Szeliga 17, Badia 33, Jurado 41, Wilczek 67, ill. Żytko 49 (p), Covilo 81

Sárga lap: Łukasz Hanzel, Marcin Budziński, Mateusz Żytko, Adam Marciniak

Nézőszám: 4 100 fő

Piast: Alberto Cifuentes (72. Jakub Szmatuła) - Adrian Klepczyński, Csaba Horvath, Kornel Osyra, Piotr Brożek - Bartosz Szeliga, Radosław Murawski, Łukasz Hanzel, Gerard Badia (63. Matej Izvolt) - Kamil Wilczek (73. Wojciech Kędziora), Ruben Jurado

Cracovia: Krzysztof Pilarz - Krzysztof Nykiel, Mateusz Żytko, Adam Marciniak - Deleu, Mateusz Cetnarski (63. Dawid Nowak), Damian Dąbrowski (76. Jakub Mrozik), Miroslav Covilo, Boubacar Dialiba - Marcin Budziński, Deniss Rakels (68. Dariusz Zjawiński)

A T-Mobile Ekstraklasa 9. fordulójának további eredményei:

Lechia Gdansk - Pogon Szczecin 0:1
Slask Wroclaw - Korona Kielce 1:0
Podbeskidzie - Gornik Zabrze 0:3

Később:
Lech Poznan - Zawisza
Ruch Chorzow - Belchatow
Wiszla Krakow - Legia Warszawa
Leczna - Jagiellonia

Fotó: cracovia.pl
Forrás: wp.pl

Szólj hozzá!

Címkék: foci lengyel lengyelország ekstraklasa cracovia piast gliwice

A bejegyzés trackback címe:

https://polskifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr926715403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása