A vérzivataros történelmi múlt, mint háborgó óceán a lélekvesztőt, dobálta mind a két népet, európai nagyhatalmak sakktábláin voltunk kiszolgáltatott figurák. Két kis – sőt, egy kicsi és egy még kisebb – nép sorsa fonódott össze a nemzeti tragédiákban, Nagy (a lengyelek szerint Magyar) Háromtengermossapartjainkat Lajos uralkodásában, Bem apó ügyködésében, Nemere István fáradhatatlan munkásságában és a KGST-piacokon kapható, bizonytalan állagú vodkákban.

Lengyelországban tanultam meg kisgyerekként, hogy nem minden csapvíz iható, de cserében az uborkából és a tejből is készülhet leves. Ott síeltem először – és utoljára –, ott tűnt fel, hogy van ország, ahol autópályán is lehet balra kanyarodni, és van nyelv, amely talán az angolnál is nagyobb becsben tartja a w-t.

A lengyel foci a világ legjobb focija, csak ezt viszonylag kevesen tudják. Még. A két évvel ezelőtti vébén simán tovább kellett volna jutniuk, de a nyitómeccset elbénázták Ecuador ellen. Így:

Aztán balszerencséjük volt a németek ellen, a 91. percben kapott góllal veszítettek, dühöngjünk újra együtt:

Így hiába verték meg Costa Ricát, kiestek. Az ügyből azonban annyiban jól jöttek ki, hogy Janast Beenhakker váltotta a válogatott élén. Igaz, az első két meccsén kikaptak – egy barátságoson 2-0-ra a dánoktól, majd az első Eb-selejtezőn otthon 3-1-re a finnektől –, Zurawskiék aztán összekapták magukat. Bár a harmadik meccsen Varsóban még csak 1-1-et játszottak a szerbekkel, ezután bindultak: sorozatban megverték a kazahokat, portugálokat, belgákat, kétszer-kétszer az azerieket és az örményeket; összejött 7 meccsen 21 pont (közte volt két-két barátságos győzelmük és döntetlenjük is). Ekkortól már elég volt, hogy egy-egy pontot megcsípjenek Lisszabonban, Helsinkiben és Belgrádban, plusz két hazai győzelem a kazahok és a belgák ellen.

A selejtezők befejezése óta a lengyelek öt edzőmeccset jászottak, ebből négyet megnyertek (a csehek, a finnek, a bosnyákok és az észtek ellen). Itt a csehek elleni meccs:

Az egyetlen vereségüket viszont éppen az utolsó meccsükön szenvedték el, március 26-án Krakkóban 3-0-ra kaptak ki. Igaz, az USA válogatottjától, amitől egy Európa-bajnokságon ugye nem kell félni.

 

1 komment

Címkék: lengyel lengyelország labdarúgás euro2008

A bejegyzés trackback címe:

https://polskifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr39438365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

külképviselet · http://mission.blog.hu/ 2008.05.07. 14:25:42

2007 október 17-én Łódźban szintén kikaptak barátságos mérkőzésen 1:0-ra - Magyarországtól. Pont ezt hagytad ki...
Pedig ott is voltam :)))
süti beállítások módosítása