A legpesszimistább várakozásoknál is gyengébben szerepelt a válogatott az Eb-n, történelmünk első kontinensviadala három meccs alatt véget ért. A csapat győzelmet sem aratott, gólt is csak egyet rúgott, 1-4-es gólaránnyal, 1 ponttal az utolsó helyen zárt a csoportban, még a bántóan rossz osztrákok is megelőzték jobb (1-3-as) gólaránnyal.
Nem a kiesés ténye fájó, reálisan tudni lehetett a kezdetektől, hogy legjobb esetben is csak a második helyért lehetünk versenyben. Nem voltunk: a németek, ahogy gondoltuk, nagyon eredményesen fociztak, a horvátok, bár ezt nem gondoltuk, még eredményesebben. És akkor most ne is beszéljünk az osztrákok elleni meccs első húsz-huszonöt percéről, amikor simán kaphattunk volna ötöt Európa idegenlégiósaitól, az előzetesen lesajnált házigazdáktól, akiknél a legjobb egy magyar játékos volt.
Sokkal nagyobb baj, hogy a mutatott játék... eh, nem volt mutatott játék. A lengyelek rosszul, bántóan, elkeserítően ötlettelenül játszottak; biztos az én hibám, de nem tudok felidézni a három meccsről egyetlen szépen végigvezetett, átgondolt, jól felépített akciót sem. Lehet, hogy most csak az elkeseredettség beszél belőlem, de tényleg.
Az okokat a lengyel sportsajtó biztos sokat fogja boncolgatni a következő hetekben. Biztosan megemlítik, és Beenhakker is, a lengyel foci gigantikus korrupciós botrányát, amely az első és másodosztályú bajnokság átszervezésével egyenértékű kizárásokat hozott, azt az általnos válságot, amiben a lengyel foci van.
De nem szabad elmenni amellett sem, hogy a válogatott a 270 perc alatt széteső, hitehagyott, technikailag képzetlen, lassú, körülményes játékosokból álló csapat képét keltette – sokkal rosszabb csapatát, mint amilyen valójában. Beenhakker felelőssége aligha vitatható ebben: szövetségi kapitányként mentálisan is fel kellett volna készítenie a csapatát, de ez nem sikerült. Ez aztán visszaütött a játékosok teljesítményében, összbenyomásunk szerint csak Roger Gueirrero és Boruc kapus nyújtotta azt a teljesítményt, amit elvártunk tőlük.
Az Eb-nek most már vége, így előre kell tekinteni. A csapat ősszel elkezdi a remélhetőleg az Eb-selejtezőhöz hasonló sikeres menetelést a 2010-es vébészereplésért. A csoportbeli ellenfelek könnyebbek, mint az előző kvalifikációban voltak, akkor mások mellett a finnek, belgák, portugálok és szerbek előtt végeztünk az első helyen.
A csoportban most a hozzánk hasonlóan – vagy még jobban – csalódott csehek, az észak-írek, a szlovákok, szlovénok és San Marino lesz az ellenfelünk; szerencsére még utazni sem kell sokat. Az első helyet jó lenne megcsípni, mert a másodikok – a kilenc csoportból nyolc, a legrosszabb második egyből kiesik – pótselejtezőket játszanak; de azt hiszem, meg is csíphetjük.
Aztán már csak 730-at kell aludni, és kezdődik a 2012-es Eb. Egymás után a második, amin résztveszünk – hiszen, az ukránokkal, mi leszünk a házigazdák. Remélem, jobbak, mint a mostaniak voltak, és jobbak, mint most voltunk.
