A magyarok és a lengyelek lelki rokonságának mi sem ékesebb bizonyítéka – de legalábbis az egyik a sokból –, hogy az ország két valaha volt legjobb futballistája nem jön ki egymással. A most 56 éves egykori AS Roma- és Juventus-játékos, a 82-es vébén bronzérmes lengyel csapat támadója, Zbigniew Boniek a fakt.pl bulvárlapban szólt be szerdán a Grzegorz Latónak, a lengyel szövetség elnökének, aki a 74-es és 82-es vébén szerzett bronzérmet.

A vita az Eb-re az UEFA-tól kapott jegyekről szól, arról, hogy ki kaphat abból és ki nem, és miért. A lengyel szövetség 22 881 jegyet kapott a csoportmeccsekre, ebből 8694-et vehettek meg a szurkolók, a maradék 14 187-et a klubok, az első osztályú liga szponzorai, a lengyel labdarúgás legjelentősebb játékosai között osztják, osztották szét.

Na, természetesen egy ilyen osztogatást nem lehetett botrány nélkül végigcsinálni, pláne úgy, hogy a lengyel szövetség tényleg elég idióta módon szelektált. Így jegy nélkül maradt például Józef Mlynarczyk, aki az 1982-es bronzérmes keret kapusa volt, majd az 1986-87-es kiírásban BEK-et és Interkontinentális Kupát nyert a Portóval. Kimaradt a 72-ben olimpiát nyert csapat csatára, a 75 válogatott meccsen 48 gólt szerzett Wlodzimierz Lubanski és maga Boniek is.

Aki a ma megjelent nyilatkozatában azt mondta: „Már régóta bűzlött ez a dolog. Lato remek játékos volt, de nem jó sportmenedzser”. Szerinte szomorú, hogy a lengyel foci nagyon sok fontos játékosával így bántak. Ő egyébként valószínűleg az UEFA-tól személyesen kapott tiszteletjegyekkel ott lesz a meccseken.

5 komment

Címkék: vita jegy euro2012 zbigniew boniek grzegorz lato

A bejegyzés trackback címe:

https://polskifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr224569552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arizmendi 2012.06.06. 19:01:12

Boniek legalább annyira volt-Juve játékos, mint egykori AS Roma játékos...
Lato ott volt 82-ben is, Mlynarczyk pedig 86-ban is.

Mózsi bá (törölt) 2012.06.06. 20:07:24

Halvány emlékek, Boniek mintha 3 gólt lőtt volna egyik meccsén még a 82-es vb-n. Lato is ott volt. Ő már a nagy "öreg", Boniek meg a kezdő. Derégvót...

Pienaar 2012.06.06. 20:52:25

@Mózsi bá: A belgáknak vágott be hármat a középdöntős csoportmeccsen, és a szovjeteket is ők ejtették ki utána. Nekünk egyikük ellen sem sikerült 82-ben és 86-ban. Fociban is van ám lengyel-magyar párhuzam :)

Mózsi bá (törölt) 2012.06.07. 06:50:14

@Pienaar: Örülök, hogy nincs gáz a fejemmel. Téged meg Isten éltessen:)

Brukk 2012.06.07. 09:10:31

Meg úgy rémlik, Boniek elég rendesen benne volt a rendezést elősegítő kampányban is. /a Platini-vonalat erősítendő/
süti beállítások módosítása