Évek óta háborúban áll a lengyel szurkolói csoportok nagy része az általuk korruptnak tartott, és gyakran valóban korrupciós ügyekbe is keveredő labdarúgó szövetséggel. A helyzet ez év elején, februárban mérgesedett el, amikor a még a tavalyi bajnok és kupagyőztes játszott volna szuperkupa-döntőt egymással. A Wisla Krakkó mint előbbi és a Legia Varsó mint utóbbi játszotta volna a híres 145 milliárdos csodastadion nyitómeccsét. De nem játszották: hiába vettek krakkói szurkolók ezrei is jegyet a varsói meccsre, a szövetség végül nem engedte azt lejátszani.

A Nemzeti Sport Online szerint a háborúskodás most odáig fajult, hogy a a klubcsapatok szurkolói köreinek tagjai nem akarnak kimenni a lengyel válogatott meccseire. Ennek persze oka az is, hogy a jegyek vásárlását úgy intézték, hogy a szurkolók nem tudtak egységes, szervezett csoportokban meccsre menni – képzeljük el, hogy Újpest-, Fradi- és Honvéd-szurkolók ölelgetnek diósgyőrieket, Loki- vagy MTK-szurkereket. Hm.

Ráadásul egyes szurkolói csoportoknak fáj, hogy a válogatottban több honosított játékos is van, így a francia-lengyel kettős állampolgár Perquis, vagy a korábbi utánpótlás  válogatottban Sebastian Boenisch. Ez a sérelem azért furcsa egyébként, mert négy év a brazil származású Guerreiro volt a lengyel csapat játékmestere – igaz, elég béna volt –, míg az ezrefordulón a nigériai Emmanuel Olisadebe 25 válogatott meccsén 11 gólt lőtt; a mostani keretben Lewandowskit leszámítva senki nincs 10 gól fölött.

A lengyel szurkolók fenyegetése egyébként azzal járhat, hogy a nyugat-európaiak lengyel futballhuligánoktól és lelátói rasszizmustól való félelme alaptalan lesz – és persze ahhoz is, hogy a lengyelek a vártnál kevésbé élvezhetik a hazai pálya előnyeit.

Szólj hozzá!

Címkék: korrupció szurkolók euro2012

A bejegyzés trackback címe:

https://polskifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr674564496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.