Az Újpest - Ferencváros derby napján találkozott egymással a Wisła Kraków és a Legia Warszawa, 31 289 néző előtt. Röviden összefoglalva a lengyel rangadó a magyar fordítottja volt. Egy nagyon erős, lendületes első félidő után egy gyengébb, egyszínűbb második félidő következett, igaz az első félidő gól nélkül telt el, míg a második félidő elején egyből megszerezte a vezetést a vendég Legia, igaz a gólt lesállás előzte meg.

kibiców.jpg

A 68. percben a játékvezető szüntetet rendelt el, ugyanis a pirotechnikai eszközökből keletkezett füsttől nem lehetett látni szinte semmit a pályán. A rendkívüli szünet a 72. percig tartott, de utána sem sokkal többet lehetett látni a mérkőzésből.

 

A 94. percben egy szép támadás végén a csereként beállt Ondrej Duda talált be a hazaiak hálójába, majd a füst miatt elrendelt szünet következtében rendkívül hosszúra nyúlt hosszabbítás 8. percében Radović állította be a 0:3-as végeredményt. Ezzel a Legia volt az, aki megállította a Wisla menetelését.

wisla - legia 1.jpg

A Wisła Kraków lehet hogy többet épített tudatosan támadást és kezdeményezőbb volt, azonban végig a fővárosiak játszottak igazán veszélyesen, és higgadtabb fejjel.

Wisła Kraków - Legia Warszawa 0:3 (0:0)

Gólszerzők: Orlando Sa (50.), Duda (90+4), Radović (90+8)

Nézőszám: 31 289 fő

Wisła: Buchalik - Burliga, Głowacki, Dudka, Sadlok - Garguła (62. Guerrier), Uryga, Stilić, Jankowski (71. Sarki), Boguski (86. Stępiński) - Brożek.

Legia: Kuciak - Broź, Rzeźniczak, Dossa Junior, Brzyski - Saganowski (87. Radović), Jodłowiec, Vrdoljak, Pinto (79. Duda), Kosecki (76. Kucharczyk) - Orlando Sa.

wisla - legia.jpg

Fotók: Wisła Kraków twitter oldala, www.wisla.krakow.pl, Wisła Kraków facebook oldala
Videó: vine.co

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://polskifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr406717765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása